Várjuk vendégeinket a 6 fő befogadására alkalmas Nagyházban, a 4 férőhelyes Kisházban, valamint a maximum 10 fős Tulipán vendégházban.
A tulajdonosok a helyszínen laknak, de a vendégeknek külön bejáratuk van a saját vendégterükbe.
A Huszár vendégház két részre osztható: a 6 fő (+ 2 pótágy) befogadására alkalmas Nagyház és a 4 férőhelyes Kisház. Ezek mögött, ahol az Örvényesi-Séd ered, nagy, szépen ápolt füves területen napozhatnak, pihenhetnek.
Közvetlen a malom mellett fekszik a Tulipán vendégház, ami maximum 10 főt tud elszállásolni, itt az első emelet áll a vendégek rendelkezésére, kettő nagyobb alapterületű terasszal: az észak-nyugati oldala az örvényesi vízimalomra néz, a dél-keleti pedig a gyönyörű Balatonra.
Reggeli kérhető a Huszár Vendéglőben reggel 9 órától, ahol 15 % kedvezményt biztosítunk a fogyasztásukból.
Közel, mindössze öt perc sétára található a község élelmiszerboltja, ahol mindennap friss pékáruval várják a vásárlókat.
A község és a környék kínál jó néhány látnivalót és program lehetőséget. A teljesség igénye nélkül, Örvényesen található egy nyolcszáz éves vízimalom, ami látogatható és egy felújított szabad strand is vendégházunktól húsz perc sétára. A szomszéd faluban, Balatonudvariban található a tizennyolc lyukú golf pálya, a Balaton Golf Club. Azonban a Balaton-felvidék sok további érdekességet tartogat még, amit általában tömegközlekedéssel is el lehet érni: a buszmegálló öt, vonatmegálló nyolc perc sétára van a vendégháztól. Komp Szántód és Tihany-Rév között közlekedik, tőlünk alig 10 kilométerre.
Amennyiben inkább mozgásra vágynak, a Balaton körüli bicikli út közvetlen előttünk fut, a Vendéglőnél pedig kerékpárkölcsönzésre is van lehetőség.
Biztosítsa be helyét a kiválasztott időpontra saját, online foglaló rendszerünkön, ami több csatornával van összeköttetésben (Booking, Airbnb, Szállás.hu). Itt mindig a legjobb árat találja!
Fizetési lehetőség vendégházaink mindegyikében: készpénz, átutalás vagy SZÉP kártya ( OTP, MKB, K&H )
Idegenforgalmi adó 2023. januártól: 400Ft.-/18 év feletti fő/éjszaka
További információkért kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
huszar.info | Motor: WP | Sablon: Netstilus | Kinézet: K@tilla | Tartalom: Huszár Vendéglő Örvényes
Felhívjuk a figyelmet, hogy az oldal „cookie”-kat (sütiket) használ. Fontos azonban tudni, hogy ezek semmilyen adatot nem tárolnak illetve küldenek az oldal látogatóiról vagy böngészési szokásairól, csak is az oldal használatát segítik. Weboldalunk használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Ha mégsem szeretné akkor az internetböngésző beállításainak megváltoztatásával a sütik küldése letiltható!
2023 © Huszár Vendéglő weboldala
2023. január 31.