HUNGARIAN GERMAN ENGLISH

Orvenyes

Néhány szóban településünkről

Orvenyes

A Balaton északi partjának legkisebb települése. Megközelítése egyszerű, hiszen Örvényes a Tihanyi félszigettől nyugatra a 71-es út mentén található. Állandó lakosainak száma mindössze 174 lakosra tehető.

A település már a római korban is lakott volt. A településen és környékén a III-IV. századból való római kori épületmaradványokat találtak.

A község román stílusú temploma a XIII. században épült. A falu keleti részén lévő templom szerkezete egyhajós, egyenes szentélyű. Az itt élő emberek főleg mezőgazdasággal és állattartással foglalkoztak. A falu több vízimalommal is rendelkezett, melyekről már 1211-ben is említést tettek.

A középkorban fejlődésnek induló települést a törökök teljesen elpusztították. Az elnéptelenedett községet 1733-ban Grasso tihanyi apát német telepesekkel népesítette be.

A település hamar fejlődésnek indult. A község római katolikus templomát az 1700-as években építették meg.

Örvényes látnivalókban gazdag település. A XVIII. században újjáépült népi műemlék stílusú molnárházban ma néprajzi és népművészeti gyűjteményt láthatunk. Szintén a XVIII. századból való műemlék a barokk stílusú, kétnyílású kőhíd, melyet Szent-János szobra ékesít. A falu környékén egy római kori villa és fürdőépület romjait is láthatjuk.

A falu főleg idegenforgalmából él. A Balaton-part közelsége miatt sokan érkeznek ide a nyári időszakban. Sok embert vonz a kis falu csendje és nyugalma is. Örvényes környéke kiváló kirándulóhely. Kellemes sétát tehetünk a környéken és megismerhetjük a vidék növény- és állatvilágát.

Vízimalom

Értékes ipartörténeti emlék. Ez hazánk legősibb, a XI. századból származó vízimalma. 1211-ben a tihanyi apátság birtokainak összeírásakor már prosperáló malomként említik.

A Balaton északi partjának legkisebb településének egyik fő látnivalója a ma is működő vízimalom, a Pécsely-patak partján található.

Megalapításától kezdve folyamatosan üzemel, ez idő alatt többször átépítették, utoljára a XVIII. században.

Az vízimalom forgatási helyszínként is szolgált: a Lőcsén is játszódó Fekete város című magyar film egyik jelenetét itt, a malomkerekek előtt vették fel.

Opening hours: május 1. – szeptember 30., Tuesday – Sunday: 9h – 16h Október 1-jétől április 30-ig zárva van, csak előzetes időpont-egyeztetéssel látogatható. Phone number: 87/449-360

Excellent rating

Tourist recommendation

Vital Point

Product catalog

MagyarEnglishDeutsch

huszar.info | Motor: WP | screen printing: Netstyle | Appearance: With K@ | Content: Huszár Guesthouse Orvenyes

We draw your attention, that the site uses "cookies". (cookies) use. However, it is important to know, that they do not store or send any data about site visitors or browsing habits, they only help you use the site. By using our website, you agree to the use of cookies. If you do not wish to do so, you can disable the sending of cookies by changing the settings of your internet browser!

Privacy Policy

2023 © Huszár Vendéglő's website

2023. January 31.